Újabb pénz érkezik október végén a dízelautók után járó állami támogatásra jogosultaknak. A Magyar Államkincstár összesen 20 ezer forintot folyósít az érintett autósoknak, azonban az összeget nem egyszerre, hanem négy részletben fizetik ki. Az első kifizetés szeptember 30-án megtörtént, a következő utalás pedig október 30-án esedékes. Vannak olyan jogosultak is, akik csak most kapják meg az első két részletet.
Ekkor érkezik a dízeltámogatás következő három részlete
A hivatalosan meghatározott kifizetési ütemezés szerint a támogatás hátralévő részletei az alábbi napokon érkeznek:
-
- október 30.
-
- november 13.
-
- december 7.
A teljes támogatás személyenként 20 ezer forint, amely akkor is csak egy jogosult személygépkocsi után jár, ha az érintett több dízelautóval rendelkezik. A támogatás adómentes, vagyis személyi jövedelemadót nem kell fizetni utána.
Kik kaphatnak két részletet október végén?
Nem minden jogosult ugyanakkor részesül az első kifizetésben. Akik már 2026. január 1-jén rendelkeztek a megfelelő dízelüzemű személygépkocsival, azok számára szeptember 30-án folyósították az első részletet. Azok viszont, akik január 1-je után szerezték meg az autó üzembentartói jogát, vagy ennek hiányában tulajdonjogát, október 30-án kaphatják meg az első két részletet. Ennek feltétele, hogy a jogosultságot legkésőbb szeptember 19-én már tartalmazza a járműnyilvántartás.
A támogatásra a kizárólag dízelüzemű, legfeljebb 150 lóerős, vagyis 110 kilowattos személygépkocsik magánszemély üzembentartói, illetve ennek hiányában tulajdonosai jogosultak. A dízel-hibrid autókra és a céges járművekre a támogatás nem jár.
Hova érkezik a 20 ezer forintos támogatás?
A támogatást nem szükséges külön igényelni, mert a NAV nyilvántartása alapján a Magyar Államkincstár automatikusan intézi a folyósítást. A pénz elsősorban arra a bankszámlára érkezik, amelyet az érintett a 2026-os gépjárműadó átutalásakor használt. Ha ilyen adat nincs, de a NAV más bankszámlaszámot ismer, akkor azt használhatják.
Akinek nincs nyilvántartott bankszámlaszáma, postai kifizetési utalványon kapja meg az összeget.
Nem érkezett meg a dízeltámogatás? Erre érdemes figyelni
Előfordulhat, hogy valaki jogosult a támogatásra, de mégsem látja a pénzt a bankszámláján. Ennek oka lehet például, hogy korábban megszüntetett számlára próbálták meg elutalni az összeget. Sikertelen banki utalás után a kifizetés postai úton történhet. Ha a postai kézbesítés hibás cím vagy elköltözés miatt hiúsult meg, 2026. október 15. és november 15. között lehetőség nyílik az új kézbesítési cím bejelentésére a NAV-nál.
Az ügyintézéshez a NAV 1819-es telefonszáma is használható, megfelelő azonosítást követően.
Fontos határidő azoknak, akik postán várják a pénzt
A postai kifizetési utalványt sikertelen kézbesítés esetén az értesítő kiállítását követő tizedik munkanapig lehet átvenni. Aki lekési ezt a határidőt, annak az át nem vett összeget a következő esedékes részlettel együtt fizethetik ki. A december 7-i utolsó kifizetési nap után azonban már nem indítanak újabb folyósítási kört a program keretében. Éppen ezért azoknak, akik postán kapják a támogatást, különösen fontos figyelniük az értesítőket és ellenőrizniük a nyilvántartott címadataikat.
A jogosultaknak továbbra sem kell új kérelmet benyújtaniuk, a támogatás automatikus folyósítása az év végéig folytatódik.


