Kategória: Friss hírek – Pályázatok
-

Ezt szerelik most sokan a radiátorra – ezzel csökkenhet a rezsi
A távolról leolvasható fűtési költségmegosztók telepítését támogató pályázat 2026 februárjában újraindult, miután a keretösszeget 4,1 milliárd forinttal megemelték. A program második fordulójának lezárása után további 484 társasház és lakásszövetkezet kapott lehetőséget arra, hogy önerő nélkül valósítson meg fejlesztéseket. Az Energiaügyi Minisztérium tájékoztatása szerint összesen mintegy 1100 lakóközösség részesülhetett 100 százalékos, vissza nem térítendő támogatásban. Igazságosabb…
-

Ha itt élsz, akár 25 millió forintos támogatást is kaphatsz
Akár 25 millió forint vissza nem térítendő támogatás is elérhető az Agrárminisztérium tanyafejlesztési pályázatában, amelynek benyújtási határidejét 2026. szeptember 3-ig meghosszabbították. A támogatás intenzitása 80–95 százalék között alakul, és többek között lakóépületek felújítására, közművek kiépítésére, valamint gazdálkodási eszközök fejlesztésére használható fel. Már több ezer tanya újult meg A pályázatot az agrártárca tavaly hirdette meg, összesen…
-

Most jött: kedvezményes bérlakásokra lehet pályázni – ezek a feltételek
Ismét bérlakáspályázatot hirdettek fogyatékossággal élő emberek és közvetlen hozzátartozóik számára a Támogatott Életvitel és Részvétel (TÉR) program keretében. A programot az MR Közösségi Lakásalap a Belügyminisztériummal együttműködve valósítja meg – közölték kedden. Az új pályázati körben országszerte 20 társasházi lakás és lakóház kedvezményes bérleti joga érhető el az érintettek számára. A lakásokat az igényekhez igazítják…
-

Bölcsődei támogatás: ha érintett vagy, így kérheted 2026-ban
Továbbra is nagy az érdeklődés a bölcsődei térítési díj támogatás iránt, és 2026-ban is nyitva áll a lehetőség a kérelmek benyújtására – egészen addig, amíg a rendelkezésre álló keret ki nem merül. A Magyar Államkincstár (MÁK) tájékoztatása szerint a támogatás komoly segítséget jelent a kisgyermeket nevelő szülők számára. Több milliárdos keret áll rendelkezésre A támogatás…
-

Újabb 50 millió az állatvédelemre: több ezer állat kaphat segítséget
Újabb jelentős támogatás érkezik az állatvédelem területére: a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 50 millió forinttal segíti a Magyar Állatvédők Országos Szervezete (MÁOSZ) ivartalanítási programjait. A 2023 óta nyújtott támogatás ezzel már eléri a 102 millió forintot. A cél egyértelmű: minél több kutya és macska ivartalanítása, ezzel pedig a nem kívánt szaporulat és a kóbor…
-

Megnyíltak az áprilisi pályázatok: akár 75 millió forint is járhat
Két jelentős agrártámogatási pályázat új benyújtási szakasza indult el április 2-án: az egyik a gazdaságok generációk közötti átadását segíti, a másik pedig az öntözésfejlesztést és a fenntartható vízgazdálkodást támogatja. Április elején tehát újabb fontos határidők érkeztek a hazai agráriumban. Megnyílt a „Generációs megújulás gazdaságátvevő támogatásával” című pályázat harmadik szakasza, emellett ismét lehet pályázni a vízgazdálkodási…
-

Anyasági támogatás 2026: így kérheted, ha jogosult vagy
Az anyasági támogatás egy egyszeri juttatás, amely a gyermek születése után jár, és nemcsak Magyarországon élők, hanem bizonyos esetekben a külföldön élők is igénybe vehetik. A támogatás igénylésére azonban csak korlátozott ideig van lehetőség: a szülést követő hat hónapon belül kell benyújtani a kérelmet, ezt követően már nem jár az összeg. A jogosultság egyik legfontosabb…
-

Jó hír: két pályázat indult a koraszülöttek és családjaik támogatására
Két új pályázati programot indított a Koraszülöttekért Országos Egyesület, amelyekkel a koraszülött gyermekek és családjaik kaphatnak anyagi segítséget. A támogatások célja, hogy olyan kiadásokhoz járuljanak hozzá, amelyek sok család számára komoly terhet jelentenek. Az egyik program a „Pici szemek szemüvegtámogatási program”, amely a koraszülött gyermekek szemüvegének elkészítéséhez nyújt támogatást. A másik az „Együttdobban 5.0”, amely…
-

Indul a pályázat: akár 12 millió forint támogatás járhat sokaknak
A digitalizáció ma már nem extra lehetőség, hanem a versenyképesség alapfeltétele a vállalkozások számára. Jó hír a hazai mikro- és kisvállalkozásoknak, hogy elindult a Dimop Plusz KKV pályázat, amely kifejezetten a digitális felzárkózást segíti jelentős támogatással. A DIMOP_PLUSZ-1.2.6/B-26 program keretében a vállalkozások 3 és 12 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek informatikai fejlesztésekre,…