Az itthoni nagy választási bukta után külföldre léphet le a főni.
Orbán Viktor nemzetközi szervezetekben keresheti politikai pályafutása következő állomását. A volt miniszterelnök számára egy magas rangú FIFA-pozíció, illetve egy ENSZ-főtitkárhelyettesi tisztség is felmerülhetett – írja Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró több magyar kormányzati tisztviselőre és diplomáciai forrásra hivatkozva. Panyi megkereste Havasi Bertalant, a Fidesz kommunikációs igazgatóját is, aki „fake newsnak”, magyarul „kacsának” nevezte az értesüléseket.
Panyi szerint Orbán az elmúlt hónapokban felmérhette, hogy
a magyar belpolitikában véget ért a pályafutása, ezért jelenleg azt vizsgálhatja, milyen nemzetközi pozícióban folytathatná karrierjét.
A források két egymástól jelentősen eltérő lehetőségről beszéltek:
az egyik a FIFA, a másik az ENSZ.
Panyi információi szerint Orbán Viktor a labdarúgó-világbajnokság idején a FIFA vezetésével is tárgyalt, a megbeszéléseken pedig egy lehetséges pozíció is szóba került. Hogy pontosan milyen tisztségről lehet szó, azt Panyi forrásai nem tudták megmondani, az újságíró szerint azonban
a realitások és Orbán nemzetközi kapcsolatrendszere alapján akár egy FIFA-alelnöki poszt is felmerülhet.
Ennek megszerzése ugyanakkor korántsem lenne egyszerű: a FIFA Tanácsában az elnök mellett nyolc alelnök és 28 további tag ül. Európának három alelnöki hely jut, amelyek közül az egyiket jelenleg Csányi Sándor, az MLSZ elnöke tölti be, az ő mandátuma a 2027-es választási ciklusban jár le.
Orbán azonban nem kerülhetne egyszerűen a helyére. A FIFA Tanácsának európai tagjait az UEFA kongresszusa választja, ráadásul a szabályok alapján egy férfi jelöltnek – az UEFA elnökét leszámítva – saját nemzeti szövetségében elnöki vagy alelnöki pozíciót kell betöltenie.
ORBÁNNAK TEHÁT ELŐBB AZ MLSZ ELNÖKÉVÉ VAGY ALELNÖKÉVÉ KELLENE VÁLNIA, HA MAGYAR JELÖLTKÉNT PÁLYÁZNA A FIFA TANÁCSÁBA, majd Ezt követően az UEFA tagszövetségeinek támogatását is meg kellene szereznie.
Egy FIFA-alelnökség komoly nemzetközi presztízzsel járna, diplomáciai mentességet azonban nem biztosítana Orbán számára, a FIFA ugyanis nem államközi nemzetközi szervezet, hanem a svájci jog alapján működő egyesület.
Panyi másik, ettől független értesülése szerint
ORBÁN VIKTOR EGY FŐTITKÁRHELYETTESI SZINTŰ ENSZ-TISZTSÉG MEGSZERZÉSÉN IS DOLGOZHAT.
Az újságíró már május végén arról számolt be, hogy amerikai MAGA-körökben formálódhat egy terv Orbán magas rangú ENSZ-pozícióba juttatására. Akkori forrásai szerint a konkrét tisztségnél fontosabb szempont lehetett az azzal járó diplomáciai mentesség.