Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter súlyos helyzetről beszélt a magyar egészségügy állapotával kapcsolatban. Közösségi oldalán a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara májusi helyzetértékelő anyagára hivatkozva azt írta: jelenleg több mint tízezer szakdolgozó és mintegy harmincezer ápoló hiányzik az ellátórendszerből.
A miniszter szerint különösen aggasztó, hogy a szakdolgozók közül mintegy 25 ezren már 58 év felettiek. Ezért a következő években még súlyosabb lehet a munkaerőhiány. Hozzátette, az egészségügyben dolgozók átlagosan havi 220–240 órát dolgoznak, amit már nem egyszerű hivatástudatnak, hanem rendszerszintű túlterhelésnek nevezett.
Hegedűs Zsolt kiemelte, hogy a legnagyobb problémák jelenleg a felnőttápolásban, az intenzív osztályokon, az aneszteziológián, a műtőkben és a labordiagnosztikában jelentkeznek. Szerinte ha a nyugdíj mellett dolgozó szakemberek kiesnek a rendszerből, az egyes területeken már az ellátás biztonságát is veszélyeztetheti.
A miniszter arról is beszélt, hogy hiába áll rendelkezésre elegendő orvos, ha nincs megfelelő számú műtős asszisztens és szakdolgozó. Ez hosszabb várólistákhoz, nehezebb betegellátáshoz és egyre nagyobb betegbiztonsági kockázatokhoz vezethet.
Úgy fogalmazott, hogy az egészségügy jelenlegi állapotát az elöregedő dolgozói állomány, a túlórák, a kiégés és a romló munkakörülmények jellemzik. Hegedűs Zsolt szerint a helyzet rendezéséhez béremelésre, nagyobb megbecsülésre és reális minimumfeltételek kialakítására van szükség.
A miniszter bejelentette azt is, hogy a jövő héten tárgyalásokat kezd a Független Egészségügyi Szakszervezet képviselőivel, ahol elsősorban a szakdolgozói bérek rendezése kerül majd napirendre.




