Elméletben nem kizárt, hogy az üzemanyag ára akár az ezer forintot is elérje. De ennek nem az orosz kőolaj kiesése lenne az oka, hanem egy esetleges iráni konfliktus, amely a világpiaci olajárakat hajthatná fel – írja a 24.hu a G7 gazdasági portálon megjelent cikk alapján.
A szakértő szerint a hazai autósok nem közvetlenül a benzinkutakon érzékelnék az árrobbanást. Mivel jelenleg hatósági árak védik a fogyasztókat. Ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy a Mol nem a saját költségei alapján határozza meg az üzemanyagárakat. Hanem a nemzetközi jegyzésárakat követi.
Egy jegybanki tanulmányra hivatkozva kiemeli: 2022-ben, amikor az orosz kőolaj jelentősen olcsóbb volt a Brent típusnál, a hazai üzemanyagok árrése mégis nőtt. Sőt, 2025 elején az adók nélküli benzinár az Európai Unióban a második legmagasabb volt.
Miklós László úgy véli, az olaj beszerzési ára nem közvetlenül az üzemanyagárakat, hanem inkább a Mol nyereségét befolyásolja. Vagyis ha a vállalat az orosz olaj helyett más forrásból kénytelen beszerezni a nyersanyagot, az nem feltétlenül drágítja a benzint. Inkább a profit csökken. Ez ugyan gazdasági szinten többletköltséget jelentene. De valójában az a kedvezmény tűnne el, amelyet az EU az orosz olajembargó alóli mentességgel biztosított Magyarországnak.
A szakértő szerint az az állítás sem állja meg a helyét, hogy a százhalombattai finomító csak bizonyos típusú kőolajat tud feldolgozni. Úgy látja, a Barátság kőolajvezeték esetleges leállása vagy egy iráni konfliktus sem okozna azonnali gazdasági összeomlást, mivel az Adria-vezetéken keresztül továbbra is biztosítható az ellátás.
Bár vita van a Mol és a horvát Janaf között a vezeték kapacitásáról, a szakértő rámutat: a 2025 októberi tűz miatt a finomító egy része jelenleg nem működik, így a szükséges kőolaj mennyisége az Adrián keresztül is beszerezhető.
Miklós László arra is kitér, hogy az olcsó orosz gázról szóló állítások sem feltétlenül állják meg a helyüket. Mivel a hosszú távú szerződések ára a holland gáztőzsde, a TTF jegyzéseihez igazodik. Szerinte inkább mítoszról van szó. Ezt azzal is alátámasztja, hogy a hatósági árak fenntartásához évente jelentős, akár ezermilliárd forintos költségvetési támogatás szükséges.

Üdvözli önt Pásztor Zoltán a Pályázatkereső.eu szerkesztője!
