A gázszámla kedvezmény 2026-ban új formában jelenik meg a számlákon, erről tett fontos bejelentést az MVM Next. Március 21-től érkeznek azok az új számlák, amelyek már tartalmazzák a rezsikedvezményt is.
A szolgáltató tájékoztatása szerint az elmúlt időszakban azon dolgoztak, hogy a kedvezmény minden érintett fogyasztó számláján megjelenjen. A most kiküldött számlák a diktáláson alapuló földgáz-elszámolásokat tartalmazzák.
Azoknál, akik már korábban megkapták a januári diktálásuk alapján kiállított számlát, a mostani – februári diktálás alapján készült – számlában jelenik meg a januári teljes időszakra számított rezsistopkedvezmény.
Ha valaki a januári fogyasztását csak a hónap második felében diktálta be, akkor a most kiküldött számla még csak erre az időszakra tartalmazza a kedvezményt. A fennmaradó januári napokra járó támogatás a következő, februári diktálás alapján készülő számlában lesz elszámolva.
Az MVM arra is felhívta a figyelmet, hogy az elmaradt számlák nem egyszerre érkeznek meg. Márciusban az érintettek a megszokott rend szerint egy számlát kapnak, amelyre legalább 8 napos fizetési határidő vonatkozik.
A rezsistopkedvezmény a számlák harmadik oldalán található, a számlarészletezőn belül, a „Támogatás, túlfizetés” sorban jelenik meg.

Üdvözli önt Pásztor Zoltán a Pályázatkereső.eu szerkesztője!
