Ilyen volt az Október 23.-a Magyarországon!

Ilyen volt az Október 23.-a Magyarországon!

Október 23-án Orbán Viktor miniszterelnök a Békemenet végén a Kossuth Lajos téren, Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a Nemzeti Menetet követően a Hősök terén mondott beszédet. Politikai elemzőt kérdeztünk arról, hogy politikai értelemben melyik tömb nyerte a mai napot.

Hirdethetünk-e győztest? – szegeztük a kérdést Nagy Attila Tibornak. Az elemző úgy vélekedett, hogy: „A tömeg létszáma alapján nehéz győztest hirdetni. Az biztos, hogy mindkettő eseményen sokan voltak, mindkettő oldal megmutatta az erejét, és egyik fél sem szégyenkezhet.

Pályázatkereső

A beszédeket illetően viszont azt gondolom, hogy Orbán Viktor valamivel jobb, hatásosabb beszédet mondott, mint Magyar Péter. A miniszterelnök beszéde lényegesen befogadhatóbb volt, így a beszédek hatásosságát illetően megítélésem szerint Orbán Viktor győzött.”

Jobban sikerült Orbán Viktor beszéde?

Nagy Attila Tibor ugyanakkor sajnálattal látta Orbán Viktor beszédében, hogy „egy olyan Magyarország-kép rajzolódott ki, amely erős belső megosztottsággal rendelkezik. Tulajdonképen az, hogy két nagy tömb külön ünnepel, már önmagában jelzi a megosztottságot, de a beszédből még jobban kiderült, hogy nem igazán van belső béke. Erre reflektált is a miniszterelnök, amikor kijelentette, hogy beszélni kell a másik oldallal, hangsúlyosan kitérve a fiatalokra”.

Az elemző rámutatott: „A beszédben végig jelen volt az Európai Bizottság, azaz Brüsszel szidalmazása. Ez alapján a külföld ezen részével sem vagyunk békében, a világ más térségeivel persze jobb a kapcsolat. Újra jól látszott, hogy a miniszterelnök hosszú évek óta reménykedik azoknak az uniós politikusoknak a bukásában, akik nem értenek vele egyet, és abban, hogy pozícióba kerülhetnek a magyar kormányfő szövetségesei. Olyan Magyarország rajzolódott ki a miniszterelnök beszédéből, amelyik nagyon karcos, végletekig ragaszkodik a vélt vagy valós igazához, sőt szívesen bújna sündisznóállásba, ennek a kulcsmondata a »hagyjanak minket békén« volt. A külföldi hatalmak szidalmazására Magyarországon évszázadok óta van politikai piac.”

Nagy Attila Tibor szerint okos döntés volt, hogy a miniszterelnök beszédében a háború és a béke kérdésére koncentráltak. „Mindenki, vagy legalábbis majdnem mindenki békét akar Magyarországon, ezzel megpróbáltak egy széles egyetértési pontrendszert létrehozni. Orbán Viktor olyan dolgokat mondott, amelyeket mindenki szívesen hall: legyen béke, és ne terjedjen tovább a háború.”

A kormányfő beszéde ezért is sikerült lényegesen jobban. Eltalálta azt, amin az emberek egzisztenciális félelme alapul. Ráadásul koncentráltabb volt, Magyar Péter több mint egy órán keresztül beszélt, Orbán Viktor ennél kevesebbel is beérte – mondta Nagy Attila Tibor.

Az elemző szerint Magyar Péter csapongó volt

Nagy Attila Tibor Magyar Péter beszédéről kijelentette:

Sok beszédnek sok az alja. Csapongó volt, az egyik témából nem feltétlenül következett a másik. Az elején hosszan beszélt október 23-a jelentőségéről, akkor azt gondoltam, hogy ünnepi szónoklat lesz, utána viszont úgy éreztem, hogy az országjárásán elhangzott felszólalásainak a zanzásított változatát hallom. Egyszerre beszélt október 23.-ról, az egykori és a mostani Orbán Viktorról, valamint az országjárás gondolatairól. Kissé zavaros és eléggé vontatott, nem igazán magával ragadó beszéd volt.

Nagy Attila Tibor elárulta: „Orbán Viktor és Magyar Péter gondolatait sem éreztem most olyannak, amelyben olyan elemek lettek volna, amelyekről akár még 1–2 hónap múlva is beszélnénk. A miniszterelnök március 15-i, poloskázós beszéde a mai napig felrémlik, de Orbán Viktor ma óvatosabb volt, ahogy Magyar Péter sem mondott annyira meghökkentő dolgokat.”

Az elemző abban sem látott újdonságot, hogy Magyar Péter szembeállította az 1989-es Orbán Viktor a mostanival. „Rengetegszer hallottam és olvastam ezt a balliberális értelmiségtől. Magyar Péter lehet, hogy nem tudatosan, de talán tett egy gesztust ezzel a balliberális értelmiség felé, viszont a választást nem ők fogják eldönteni” – mutatott rá Nagy Attila Tibor.

Az elemző végül úgy vélekedett, hogy: „Magyar Péter az Index adóemelési tervekről szóló cikke óta defenzívába szorult. Szüksége lett volna egy nagy beszédre, amivel kitör ebből, ez nem volt alkalmas erre. Érdekes lesz figyelni a mai nap utóéletét, az elemzők és a kommentátorok keretezését. Egyik beszédet sem tartom fantasztikusan jónak és nagyon figyelemfelhívónak, Orbán Viktoré valamivel jobb volt, viszont kérdés, hogy a közvéleményben, a sajtóban, és az internetes nyilvánosságban ki kerekedik felül. Nem mindegy, hogy ki nyeri a mai nap utóéletét.”