Leálltak egyes utalások: minden bankot érint a probléma!

Hétfőn több lakossági és vállalati ügyfél is arra panaszkodott, hogy nem érkeznek meg bizonyos banki átutalások. A fennakadást a Giro Zrt. által üzemeltetett InterGiro2 (IG2) rendszer hibája okozza, amely az időzített, illetve a nagyobb összegű, nem azonnali átutalások elszámolásáért felel.

A Giro Zrt. közölte, hogy a rendszer működésében rendellenességet észleltek, ezért megkezdték a hiba elhárítását. A helyreállítás jelenleg is folyamatban van.

Az OTP Bank tájékoztatása szerint a probléma nem egyetlen pénzintézetet érint, hanem az egész hazai bankszektort. Emiatt előfordulhat, hogy az időzített utalások, valamint a nem azonnali fizetési rendszeren keresztül indított tranzakciók késve vagy egyelőre egyáltalán nem érkeznek meg a kedvezményezettekhez.

A 20 millió forint feletti utalásoknál jelentkeznek a legnagyobb problémák

Magyarországon a 20 millió forint alatti átutalások többsége az Azonnali Fizetési Rendszeren (AFR) keresztül teljesül néhány másodperc alatt. Ez a rendszer jelenleg is működik.

A mostani hiba az InterGiro2 rendszert érinti. Amely többek között az időzített átutalásokat, valamint a 20 millió forintot meghaladó összegű tranzakciókat kezeli. Emiatt elsősorban a nagyobb összegű utalások és az előre beállított fizetések akadhatnak el.

Nem ez az első hasonló fennakadás az idei évben: május elején szintén problémák jelentkeztek a GIRO rendszerében, amikor a 20 millió forint feletti átutalások teljesítése okozott gondot a banki ügyfeleknek.

error: Content is protected !!