Magyar Péter a közösségi oldalán számolt be arról, hogy eredményes tárgyalásokat folytatott Ursula von der Leyennel. A leendő miniszterelnök szerint az egyeztetések nyomán Magyarország rövid időn belül hozzáférhet a korábban befagyasztott uniós forrásokhoz. Amelyek jelentős lendületet adhatnak a gazdaságnak és a fejlesztéseknek.
Bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy a megbeszélés „rendkívül konstruktív és eredményes” volt. A felek abban állapodtak meg, hogy május 25-ének hetében újabb találkozóra kerül sor Brüsszelben, ahol akár politikai megállapodás is születhet a támogatások felszabadításáról.
A politikus szerdán több uniós vezetővel is egyeztetett: a délutáni találkozót követően este António Costaval is informális tárgyalásokat folytatott. Elmondása szerint a tárgyalássorozat célja, hogy Magyarország végül hozzájusson a mintegy 10,4 milliárd eurós uniós helyreállítási forráshoz.
Magyar Péter korábban egy videóban is megszólalt Brüsszelből, ahol bírálta a jelenlegi kormány egyes döntéseit, és azt állította, hogy a kabinet a kormányváltás előtt olyan lépéseket tesz, amelyek szerinte megkérdőjelezhetőek. Emellett arról is beszélt, hogy a minisztériumi költési szabályok lazítása miatt szerinte fokozott figyelem szükséges.
A tárgyalásokra Orbán Anita társaságában érkezett, aki a tervek szerint külügyminiszterként segíti majd a munkáját. Magyar Péter hangsúlyozta: célja, hogy Magyarország és a magyar emberek mielőbb hozzáférjenek az őket megillető uniós forrásokhoz.
A politikus szerint az Európai Unió nem támaszt olyan feltételeket, amelyek ellentétesek lennének Magyarország érdekeivel. Úgy véli, a támogatások beérkezése lehetőséget adhat a gazdaság élénkítésére és olyan fejlesztések megvalósítására, amelyek hosszú távon is erősíthetik az ország működését.

Üdvözli önt Pásztor Zoltán a Pályázatkereső.eu szerkesztője!
