Komoly figyelmeztetést adott ki a napokban az MVM Energetika Zrt. a közösségi oldalán: hamarosan lejár az áramkedvezmény igénylésének határideje, és aki most nem tesz lépéseket, később már nem pótolhatja a mulasztását.
Azoknak az ügyfeleknek, akik villamosenergia-fogyasztásukra szeretnék érvényesíteni a rezsistop kedvezményt, legkésőbb 2026. április 30-ig kell nyilatkozniuk. A szolgáltató hangsúlyozza: a határidő betartása kulcsfontosságú. Hiszen a 30 százalékos mennyiségi kedvezmény csak az időben leadott nyilatkozat alapján jelenhet meg az áramszámlákban.
Fontos tudni, hogy a villamos energiára vonatkozó rezsistop kizárólag az ügyfél nyilatkozata után vehető igénybe. Ez különösen azok számára lényeges, akik nem földgázzal fűtenek. Vagy inkább az áramfogyasztásukban szeretnék érvényesíteni a kedvezményt.
Amennyiben valaki elmulasztja a nyilatkozattételt, elveszíti jogosultságát a kedvezményre – hívta fel a figyelmet a szolgáltató.
Eddig már több mint félmillió ügyfél, mintegy 515 ezer felhasználó nyilatkozott. Az ő esetükben a feldolgozást követően a kedvezmény „Támogatás” megnevezéssel jelenik meg a villanyszámlán.
Lényeges szabály, hogy a 30 százalékos kedvezmény egy adott felhasználási helyen csak egy szolgáltatásra vehető igénybe: vagy földgázra, vagy villamos energiára.
A nyilatkozat többféle módon is benyújtható:
– az MVM Next online ügyfélszolgálaton
– az MVM Next mobilalkalmazásban
– az erre a célra létrehozott weboldalon
– e-mailben vagy postai úton elküldött űrlapon
Az online felületeken történő belépés után az ügyfél adatai automatikusan megjelennek, így a folyamat néhány kattintással elvégezhető, ami gyorsabb ügyintézést és feldolgozást tesz lehetővé.
A szolgáltató arra is figyelmeztet, hogy ha valaki korábban már benyújtotta a nyilatkozatát, de hiánypótlásra szólították fel, akkor a szükséges javításokat mielőbb el kell végezni. Csak így biztosítható, hogy a kedvezmény megjelenjen a számlán.
Fontos: az érvényesen benyújtott nyilatkozat később nem módosítható és nem vonható vissza.

Üdvözli önt Pásztor Zoltán a Pályázatkereső.eu szerkesztője!
