Minimálbér 2027: A Tisza-kormány nagy bejelentésre készül!

Minimálbér 2027: A Tisza-kormány nagy bejelentésre készül!

Jó lehet az első lépés, a magyar cégek ugyanakkor komoly problémákkal küzdenek, a gazdaság megerősítése a Tisza-kormány egyik legjelentősebb feladata lehet.

Mint arról korábban írtunk, a Tisza-kormány egyik első fontos döntése várhatóan a minimálbér SZJA-csökkentése lesz 15%-ról 9%-ra. Az elképzelést a Trenkwalder stratégiai kapcsolatokért felelős igazgatója, Nógrádi József véleményezte az ATV Startban.

Úgy vélekedett, a közhangulat javításaként ez egy jó lépés lehet, ugyanakkor a szakember szerint azt is látni kell, hogy azért ehhez a megoldáshoz nyúlhat elsőként a Tisza, mert a magyar cégek „kimerült állapotban vannak”.

Ezt jelzi az is, hogy ahhoz, hogy egyáltalán tudják tartani a leköszönő kormány által bejelentett minimálbér-emelést, inkább elkezdtek leépíteni. A munkavállalók azonban legfőképp az infláció szemüvegén keresztül látják a fizetésük értékét, illetve értéktelenedését, így önmagában a minimálbér emelése még nem elegendő.

Nógrádi József ismertette, hogy 200-220 ezren kapnak ma Magyarországon minimálbért, 500-550 ezren pedig garantált bérminimumot. Mint mondta, fontos lenne, hogy az új kormány a fizetésekben is visszaköszönő társadalmi különbségeket csökkentse.

Nem állnak jól a hazai kis- és középvállalatok, a Tisza erre is kitér programjában

„Közel 450 ezer társas vállalkozásból 160 ezer gyakorlatilag bedőlés előtti állapotban van, pénzügyi kockázatokat tekintve rendkívül veszélyes helyzetben vannak.”

Évente 30-35 ezer cég dől be, az elmúlt évek stagnáló gazdasági helyzetében nagyjából 100 ezer főleg kis- és középvállalat ment tönkre, és már számos nagyvállalat is csoportos leépítéseket jelentett be – részletezte Nógrádi.

„Fontos lesz a gazdaság megerősítése, és egy olyan gazdaságpolitikával előállni, amely stabilizálja a cégek működését” – fogalmazott, hozzátéve, hogy sok cég nem bírja a magas adóterheket, ezért a fekete foglalkoztatottság is erősen jelen van, és a részmunkaidőben is jelentős az elmaradás az európai átlaghoz képest.

error: Content is protected !!