Most érkezett a Miniszterelnök Orbán Viktor bejelentése, bejelentette a dátumot!

Most érkezett a Miniszterelnök Orbán Viktor bejelentése, bejelentette a dátumot!

Orbán Viktor legújabb Facebook-bejegyzésében jelentette be, hogy december 6-án Kecskemét lesz a digitális polgári körök következő háborúellenes gyűlésének helyszíne.

Orbán Viktor korábbi bejelentése itt olvasható

Orbán Viktor a legfrissebb Facebook-bejegyzésében hívta fel a figyelmet arra, hogy december 6-án Kecskeméten tartják a digitális polgári körök következő háborúellenes gyűlését – számolt be a Magyar Nemzet.

A miniszterelnök egy videót is megosztott a szombati nyíregyházi eseményről, amelyben köszönetet mondott a résztvevőknek. Bejegyzésében úgy fogalmazott:

Ilyenek voltunk. Köszönjük, Nyíregyháza! Felkészül Kecskemét!

A digitális polgári körök országjárása Győr után Nyíregyházán folytatódott, ahol Gulyás Gergely és Orbán Viktor is felszólalt.

A miniszterelnök arról beszélt, hogy a kormány a béke irányába halad, Ukrajnát is erre próbálják ösztönözni, és szerinte egyre többen értenek egyet a magyar állásponttal.

Hangsúlyozta: sikerült megvédeni a rezsicsökkentést, és fejlesztések várnak az ukrán határ menti térségre.

A győri állomáson Orbán Viktor úgy fogalmazott: Európa háborús veszélyben van, vezetői pedig könnyen belesodródhatnak a konfliktusba.

Az országjárást a szeptemberi DPK-gyűlés és az októberi Békemenet sikere után hirdette meg a kormányfő, azzal a céllal, hogy személyesen is összekösse a hazájukért tenni akaró polgárokat.