Megállapodtak a bérekről, ennyi lesz a fizetések összege és nem vesznek el belőle!
Nagy Ervin Facebook-bejegyzésben számolt be arról, hogy a kormány rendkívüli ülésen foglalkozott a Dunaferr helyzetével, és döntés született a közszolgáltatási szerződés meghosszabbításáról.
„A kormány ma soron kívül tárgyalta a Dunaferr ügyét, és döntött a közszolgáltatási szerződés meghosszabbításáról” – írta bejegyzésében a Tisza Párt egyéni országgyűlési képviselője. Hozzátette, hogy a döntésnek köszönhetően „a Dunaferrben dolgozók megélhetése biztosított marad”, így megszűnhet az a kiszolgáltatott helyzet, amely sok munkavállalót érintett az elmúlt időszakban.
Az országgyűlési képviselő szerint a „cél természetesen egy hosszú távon fenntartható működési modell kialakítása, amit csak a helyi, tapasztalattal és szakértelemmel rendelkező munkavállalókra építve lehet létrehozni”.
Nagy Ervin május 12-én számolt be arról, hogy egyeztetett a Dunai Vasmű dolgozóinak érdekképviseletét ellátó szereplőkkel. Akkor közölte, minden erejével dolgozik majd azért, hogy a dolgozók megkapják a nekik járó pénzt, ám a türelmüket kéri.




