Sokan kapnak ingyen jogsit a jövő héttől.
Ingyen jogosítvány Márciustól : A törvény értelmében az állami, egyházi, önkormányzati vagy magán gyermekvédelmi intézményből kikerülő fiatalok három évig, vagy a 24. életévükig kapnak munkalehetőséget a kijelölt cégeknél. A foglalkoztatás megszűnik, ha a fiatal nem teljesíti az együttműködési kötelezettséget. A gyámhivatal tájékoztatja az érintetteket, felméri képességeiket, életkörülményeiket, és legfeljebb tíz munkahelyet ajánl. A kijelölt állami munkáltató munkahelyi mentort biztosít, aki segíti a beilleszkedést és a munkafolyamatok elsajátítását. A jogszabály azokra is érvényes, akik már kiléptek az intézetből vagy most utógondozás alatt állnak, de 24 évnél még fiatalabbak.
A kormány határozatban jelölte ki azokat az állami cégeket, amelyek kötelesek felvenni az érintett fiatalokat: ilyen a MÁV-csoport és a GySEV; a Posta, a Magyar Közút és erdőgazdaságok; az MVM és Paksi Atomerőmű; a Szerencsejáték Zrt., a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt., a KÉZMŰ, ERFO, FŐKEFE, ATOMIX Kft., a Nemzeti Sportügynökség Zrt. és NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.
Egy másik, március 1-től érvényes rendelet ingyenes jogosítványt biztosít az intézetből kikerülő fiataloknak a „B”, „C” és „CE” kategóriákban, valamint a C2 gépjárművezetői képesítéshez. A támogatás 25 éves korig érvényes, és az intézmény előlegezi meg a vizsgák és adminisztráció költségeit, amit szeptember 1. után térít vissza az állam. A Belügyminisztérium korábbi tájékoztatása szerint az intézkedés 4722 fiatalt érint, és a következő öt évben összesen 3,48 milliárdot szánnak rá.
A rendeletek nem vonatkoznak a javítóintézetből kikerülő fiatalokra, sem az utógondozói ellátásban lévőkre.

Üdvözli önt Pásztor Zoltán a Pályázatkereső.eu szerkesztője!
