Üvegvisszaváltás: Fontos változás jöhet, és megjelennek az új automaták is!

Bozóki Csaba László 2010 óta dolgozik a Mol-csoportban. Az elmúlt öt évben a magyarországi leányvállalatok pénzügyi igazgatójaként a MOHU is hozzá tartozott – a cég felépítését, a hulladékos leányvállalatok integrálását az ő csapata csinálta pénzügyi oldalról. Amikor korábbi főnöke, a csoport pénzügyi igazgatója átment a MOHU élére vezérigazgatónak, magával vitte. Szeptemberben nevezték ki az EPR- és DRS-rendszerért felelős igazgatónak.

Azóta nagyobb interjút nem adott, de így sem volt ideje unatkozni, ugyanis pozitív és negatív eseményekből sem volt hiány. Átadta az első budapesti beöntős, vagyis bulk feed automatát, és 90 százalékra emelkedett a visszaváltási arány – ami európai szinten is kiemelkedő. De novemberben a Hulladékgazdálkodók Országos Szövetségének parázs hangulatú konferenciáján is fel kellett szólalnia, ahol úgy fogalmazott: „a MOHU rohamtempóban indult el, de ez most véget ért, eljutottunk oda, hogy a rendszert el kell kezdeni olajozottan, fenntarthatóan működtetni.”

Az interjúban szó volt még arról:

• mit jelent a startup fázisa a MOHU történetében,
• a 90 százalékos visszaváltási aránnyal hogy állunk Európában,
• mit lehet tenni a büdös automaták ügyében és
• hogyan lépnek fel az automatás csalók ellen.

Hogyan értelmezhető a startup kifejezés egy olyan koncessziós cégre, ami mögött egy olajipari óriásvállalat áll? Mit jelent az, hogy startup fázis, és mit jelent az, hogy ennek vége?

Tudom, hogy furcsa kifejezés egy állami koncesszióra, de van benne igazság. Az ötlettől – hogy legyen egy országos koncesszió, ami szervezi a hulladékgazdálkodást – az indulásig két-három év telt el. A koncessziós szerződés megkötése előtt négy ember volt a cégnél, aztán pár hónap múlva tíz, és ebből lett két év alatt egy több száz fős, országos vállalat. Folyamatokat, rendszereket, informatikát, szabályokat kellett kialakítani a nulláról, rohamtempóban. Ez az exponenciális növekedés tipikusan a startupokra jellemző. A hulladékgazdálkodás technológiailag nyilván nem startup, de a cégstruktúra, a működés felhúzása – ez mind szélsebesen történt. Most vagyunk ott, hogy ennek vége, és nagyvállalati módon kell működtetni az egészet. A folyamatok stabilizálódnak, a rendszer beállt, most a finomhangoláson és a hatékonyságon van a sor.

Eredmény szempontjából mit jelent, hogy lezárult ez a fázis? Mit mutat a közel 90 százalékos visszaváltási arány, amivel ráfordultunk 2026-ra?

Ez hatalmas eredmény. Az indulás után másfél évvel értünk ide, méghozzá úgy, hogy két hónappal a rajt előtt még nem volt kész a jogszabály. Néhány hónappal korábban még bizonytalan volt, hogy egyedi azonosítók lesznek-e a palackokon, vagy vonalkódos rendszert kell bevezetni. Nagyon változó körülmények között, nagyon rövid idő alatt kellett az országos rendszert felhúzni. Egy-két  európai országot leszámítva az élbolyban vagyunk, miközben ők már tíz-tizenöt éve bevezették. Szlovákia hasonlóan jól teljesített, de ott például üveg egyáltalán nincs a rendszerben. Sok országban nincs benne a borosüveg vagy a szeszesital sem. Nálunk viszont minden palack benne van, a legkisebbtől a legnagyobbig. Én erre nagyon büszke vagyok, és nemcsak a MOHU nevében – ez az egész ország sikere, a boltokkal együtt.

Minek köszönhető, hogy ilyen sokan váltják vissza a palackokat? Sok országban évekig tartott, mire beállt a rendszer.

Több oka van. Egyrészt sikerült kiépíteni az infrastruktúrát: 5200 helyen lehet már visszaváltani, ebből közel 3800 a géppel ellátott pont. Az országos lefedettség megvan. Másrészt a boltok is sokat tettek azért, hogy működjön a dolog. Nemcsak azok, akik a koncesszió értelmében kötelezettek, hanem azok is, akik önkéntesen csatlakoztak. És persze ott van az 50 forint. Tavaly 3 milliárd palackot váltottunk vissza. Ha ezt megszorozzuk 50 forinttal, az 150 milliárd forint, ami megfelelő ösztönzés az embereknek arra, hogy visszaváltsák a palackokat.

Valóban az 50 forintos visszaváltási díj sokak számára fájó pont volt a visszaváltási rendszer indulásakor. Ehhez úgy néz ki, hogy hozzászoktunk. Panaszok viszont még mindig akadnak, elsősorban a koszos vagy nem működő automaták miatt. Nem kellene változtatni a karbantartási rendszeren?

A helyzet komplexebb ennél, és folyamatos a fejlődés. Egy ilyen gyorsan elindított rendszernek természetesen vannak gyerekbetegségei, sőt később is jöhetnek újabb feladatok. Fontos látni, hogy nem volt nemzetközi útmutató, amit lemásolhattunk volna, minden ország más, és a lakossági szokások is eltérőek.

Folyamatosan nézzük, mérjük a hatékonyságot, a rendelkezésre állást, és azt látjuk, hogy a hibajegyek, a panaszok száma drasztikusan csökkent, az egy évvel ezelőttinek kevesebb mint a fele. Riportokkal támogatjuk a boltokat, és az automatákon többek között az is látszik, mikor futtatták le a takarítási programot. De azt is érteni kell, ha egy üzletláncnak 250 helyszíne van, több műszakban, több csapattal dolgoznak – nem egyszerű végigvinni, hogy mindenhová elérjenek a visszajelzések. Ez az ott dolgozó embereken múlik, és vannak, akik nagyon becsületesen csinálják, és sajnos vannak, akik kevésbé. Segít az is, ha a visszaváltó automatát kiviszik az áruházból. Egyre több helyen épülnek külön helyiségek erre a célra, ami könnyebben takarítható, jobban szellőztethető.

Azt a MOHU többször kommunikálta már, hogy a boltok feladata az automaták karbantartása – ebből volt is feszültség –, amiért cserébe a vállalat kezelési díjat fizet. Tavaly csökkentették a kezelési díjat 7,5 forintról 3,5 forintra a 400 négyzetméter feletti alapterületű boltok esetében, ami komoly vitákat váltott ki. Mi alapján jött ki ez az új szám?

A boltokkal való kapcsolatunkat kettéválasztanám. Operációs szinten nagyon szoros az együttműködés, napi szinten dolgozunk együtt: elszállítjuk a palackokat, telepítünk automatákat, riportokat küldünk. Ez mindig is jól működött, mert egymásra vagyunk utalva, esélytelen ugyanis működtetni a rendszert, ha nem dolgoznak együtt a kollégák. A kezelési díj esetében más a helyzet. Ez arról szól, hogy a boltoknak költsége keletkezik a visszaváltásból, és ezt meg kell téríteni. Vagyis minden egyes palack után a MOHU fizet az üzleteknek azért, hogy takarítsa, kezelje az automatát, és azok megfelelően működjenek. A vita arról szól, hogy ez mennyi legyen, és hogyan számoljuk. A kérdés összetettségét mi sem mutatja jobban, mint hogy a gyártók és a forgalmazók között sincs egyetértés ebben az ügyben, sőt fogalmazhatunk úgyis, hogy gyökeresen máshogy látják.

Az induláskor nem tudtuk, hogyan fog kinézni a rendszer, mekkora lesz a forgalom. Lett egy egységes 7,5 forint mindenkire – nagy bolt, kis bolt, mindegy. Gyorsan beláttuk, hogy nem igazságos. Bevezettünk egy szegmentált rendszert, ami megfelelően kezeli a forgalmakat, vagyis ahol nagy a koncentráció, és hatékonyabban lehet kezelni a palackokat, ott kisebb a díj, ahol kisebb a forgalom, ott magasabb.

Egyébként a boltoknak nemcsak költség a visszaváltás, hanem bevétel is. A visszaváltók 80 százaléka boltban levásárolható utalványban kéri az 50 forintokat, nem utalva. Ha a tavalyi 150 milliárd forintot nézzük, abból 120 milliárd a boltoknál csapódik le. Vannak üzletek, ahol háromszor-ötször annyi palackot váltanak vissza, mint amennyit eladnak – tehát a vásárlói költés terelhetővé válik. Ez a kezelési díjról szóló vita része: mekkora ennek a valós értéke a boltok számára? Emellett azt is látni kell, hogy nemzetközi összehasonlításra hivatkozni ebben a kérdésben nagyon nehéz, mert mindenhol más a rendszer. Európa nagy részén például a gépeket a boltok veszik meg és üzemeltetik, nálunk viszont a MOHU finanszírozza a több tízmilliárdos gépparkot. Mintegy 40 milliárd forintot költöttünk a rendszer előfinanszírozására. Emiatt is teljesen más a költségszerkezet, nem lehet egy az egyben átvenni külföldi modelleket.

Említette a bulk-feed automatákat. Ezek nagyobb kapacitásúak, gyorsabbak. Miért nem ezekkel indult a rendszer?

Ennek két fő oka volt. Egyrészt senki nem tudta előre, hogyan fog működni a rendszer Magyarországon. Az alapelgondolás az volt, hogy az emberek kisebb mennyiséget hoznak majd vissza egyszerre. Ehhez képest most az átlagos visszaváltás 25 palack. Másrészt ezek a gépek nagyok és drágák. Egy bulk-feed automatának csak akkor van értelme, ha van mögötte tárolókapacitás, hat-hét konténer. Ezt nem lehet akárhova rakni. És azt is látni kell, hogy ezek a gépek Európában is csak 2022–23-ban kezdtek igazán elterjedni. Amikor nekünk le kellett adni a géprendeléseket, ez még új technológia volt. Hollandia is most telepíti a kültéri bulk-feed gépeit, pedig ők már évek óta csinálják a palackvisszaváltást.

De egyetértünk abban, hogy ez jó irány. Tavaly raktuk le az első budapesti bulk-feed automatát, most már kilencnél tartunk országszerte. Az a célunk, hogy minden vármegyében legyen legalább egy ilyen gép.

Gondolkodnak azon, hogy közterületre is kerüljenek automaták?

Igen, gondolkodunk rajta, de ez még korai fázisban van. Önkormányzatokkal kell egyeztetni, egy kültéri bulk-feed ugyanis nem kicsi: a legkisebb is háromszor négy méteres, de van háromszor tíz méteres is. Nagyon sok kérdést felvet egy ilyen projekt: társadalmi, lakóközösségi, üzemeltetési szempontokat. Nem lehet egyszerűen lerakni egy gépet a közterületre, és azt várni, hogy működjön. Hosszú távon azonban lenne helye. Ha valakinek van egy-két palackja, és nem akar bemenni a boltba, ez jó alternatíva.

Az első lépés a hulladékudvarok lehetnek – ha már van ilyen telephely, oda könnyebb integrálni. Lerakunk egyet-kettőt, és megnézzük, hogy a gyakorlatban működik-e. Ha jön hozzánk egy önkormányzat, hogy beszéljünk erről, arra nyitottak vagyunk. Sőt, mi is keresünk helyeket aktívan.

Említette, hogy ellentétben más európai országoknál, nálunk minden italcsomagolás visszaváltható, mérettől függetlenül. De vannak olyan csomagolások, amelyek visszaválthatónak tűnnek, mégsem azok. Van terv arra, hogy bővítsék a visszaváltható csomagolások körét? Például befőttesüvegek is bekerülhetnének a rendszerbe?

Rövid távon nem tervezünk bővítést. A jelenlegi rendszer már óriási vállalás volt, ezt még emészti a piac. Az első körben a tejtartalmú italcsomagolások jöhetnek szóba – jeges kávé, illetve hasonló típusú dobozos termékek. Egy jeges kávé nem sokkal rosszabb, mint egy kóla, mert csak kevés tej van benne. A tej azért probléma, mert nagyon büdös tud lenni, nagyon koszos, és gyorsabban korrodálja a gépeket, de elméletben nem lehetetlen feladat. Ezt vizsgáljuk, vannak országok, ahol már benne van a rendszerben.

Azt tényleg alaposan ki kell mosni, mert fröcsög belőle, és az anyaga sem ugyanaz, mint egy ásványvizes palacké, másfajta műanyag. A befőttesüveg stratégiai kérdés. Évi 30-40 ezer tonnát jelentene, ami hatalmas volumen. Ha ráengednénk a jelenlegi rendszerre, az nagyon leterhelné a logisztikát, az automatákat, egyszóval mindent. Ebben a kis lépések híve vagyok. Ezen a téren érdemes körültekintően eljárni és inkább kis lépésekben haladni.

A kis lépéseknél maradva, hogy haladnak a MOHU fenntarthatóvá tételének ügyében? A vállalat akkor is bekerült a hírekbe, amikor kiderült, hogy 50 milliárdos mínuszt termelt, majd akkor is, amikor 33 milliárd forint maradt a cégnél a vissza nem váltott palackokból. Utóbbit ráadásul „extraprofitként” emlegették.

A MOHU-nak sosem volt még profitja, tehát extráról is nehéz beszélni. A 2024-es beszámolónk publikus: közel 50 milliárd forint volt a mínusz.

A bent maradt palackokról szóló hírek hatásvadászcímek, de nem fedik a valóságot. Nézzük meg, hogyan működik a finanszírozás: a visszaváltási  rendszernek van egy masszív üzemeltetési költsége – logisztika, válogatás, kezelési díjak, gépek. Ezt a gyártók finanszírozzák a DRS-díjon keresztül, amit a palackok után fizetnek. Ez nem a visszaváltási díj, hanem ez a gyártó által fizetett díj.

Mégis a jelenlegi gyártók által fizetendő díjszinten ez a rendszer alulfinanszírozott, és még ezzel a bennragadt 33 milliárddal együtt is mínuszban vagyunk. Ez nem extraprofit, hanem a rendszer működtetésének része.