Vége az árrésstopnak! Az enyhítését és mielőbbi kivezetését kérik

Vége az árrésstopnak! Az enyhítését és mielőbbi kivezetését kérik

Már a hazai tulajdonú élelmiszer-kereskedelmi boltokat tömörítő szervezet is az árrésstop enyhítését és mielőbbi kivezetését kéri a kormányzattól. Ami elsőre furcsának tűnhet, hiszen sok kisboltra ez a korlátozás nem is vonatkozik. A hazai tulajdonú kereskedelmi hálózatok és a kis üzletek képviselői azonban arra figyelmeztetnek, hogyha közülük egyre többen lesznek kénytelenek lehúzni a rolót, akkor sok magyar termék is végleg eltűnhet a piacról.

  • A kiskereskedelmi szervezetek szerint szükséges lenne az árrésstop mielőbbi kivezetése
  • A kiskereskedők a forgalom stagnálásáról és a pénzügyi helyzetük romlásáról számoltak be
  • 2024-ben jelentősen drágultak az élelmiszerek, de a világpiaci árak csökkenésével az infláció lassulása érzékelhető, elősegítve a fogyasztói árak stabilizálását

Ahogy arról korábban írtunk, kiábrándítónak nevezte a 2025-ös kiskereskedelmi forgalmat Kozák Tamás, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára, aki szerint ezen az ünnepi szezon adatai sem tudtak szépíteni. Szerinte a 6 százalék feletti átlagos reálkereset-növekedés mellett a kiskereskedelmi forgalom 3 százalék alatti növekedése arra utal, hogy a fogyasztói bizalom a 2022-23-as inflációs sokk óta nem tudott helyreállni. Ezen szerinte az olyan állami intézkedések sem segítettek, mint a nyugdíjas élelmiszer-utalvány, mert az alapprobléma a fogyasztók pesszimizmusa a kilátásaikat illetően.

Hasonlóan nyilatkozott Pálinkás Zsolt, a Tesco Magyarország vezérigazgatója is, aki szerint az elmúlt évek eseményei – a járvány, az infláció, a háborús hatások, a szabályozói beavatkozások – a szinte stagnáló fogyasztás mellett kimerítették a kiskereskedelmi cégek tartalékjait, és ideje lenne az árréstop kivezetésének.

A szakember beszámolt a magyarországi Tesco 32 milliárdos veszteségéről, és aláhúzta: eljött az ideje az árréstop kivezetésének, mivel a csökkenő világpiaci árak mellett ennek most lenne a legkisebb hatása a fogyasztói árakra.

Tízből nem lehet harmincat kigazdálkodni

Az árrésstop azonban nemcsak a multiknak fáj, hanem a magyar tulajdonú boltoknak is, pedig egy részükre nem is vonatkozik ez a szabály. A meghatározott élelmiszerek esetében azoknak a kereskedőknek maximalizálták 10 százalékban az árrését, akiknek a nettó árbevétele 2023-ban meghaladta az egymilliárd forintot. A kisboltok ugyan a legtöbbször ez alatt maradnak, de gyakori, hogy egy-egy cég több boltot üzemeltet, így viszont már rá is vonatkozik a szabály. Ráadásul hiába nem kell egy kisboltosnak árrésstopot alkalmazni, ha a nagyobb konkurensének lejjebb kell menni az árral, akkor ő sem tehet mást.

Ezért aztán nem meglepő, hogy az árrésstop enyhítését és mielőbbi kivezetését kérte a kormányzattól a hazai élelmiszer-kiskereskedelmi láncokat tömörítő Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (MNKSZ). Neubauer Katalin, a szervezet főtitkára szerint minél tovább marad az árrésstop, annál erősebbek lesznek diszkontok, és ha elkezdenek bezárni a hazai szupermarketek, akkor a magyar termékek egy része is velük együtt fog eltűnni.

Nagyon kevés helyen nőtt az árbevétel a magyar kereskedelmi vállalkozásoknál 2024-hez képest, holott végig akciózták az elmúlt évet – mondta Neubauer Katalin. – Még a nem élelmiszer áruk esetében is csak komoly erőforrásokkal tudták hozni az előző évi számokat, illetve maximum 2-3 százalékos növekedést – tette hozzá.

Megjegyezte: a szakma számára elgondolkodtató, hogy a Központi Statisztikai Hivatal felmérése szerint a legnagyobb mértékben, 13 százalékkal a használtcikk-üzletek forgalma nőtt tavaly.

error: Content is protected !!