Öröklés 2026-ban – fontos változások lépnek életbe Január 1.-től!
A Sonline az Igazságügyi Minisztérium tájékoztatása alapján és szakértő segítségével összeszedte, miként változnak egyes, az örökléseket érintő szabályok várhatóan 2026-tól.
Az automatikus tulajdonjog-átvezetés miatt a jövőben, amikor például valaki örököl egy lakást vagy házat, nem kell majd személyesen a földhivatalba menni és külön kérvényezni az új tulajdonos nevére való átíratást. A közjegyző az ügy lezárásakor automatikusan elintézi azt, hogy az új tulajdonos neve bekerüljön a nyilvántartásba, így megszűnik az a korábbi fél évig is elhúzódó ügyintézés, amit az okozott, hogy az örökösök és a közjegyző között még külön kellett kezdeményezni a bejegyzést.
Továbbá az örökösök online is követhetik az eljárást az országosan elérhetővé váló elektronikus hagyatéki eljárás révén. A közjegyzők által alkalmazott elektronikus rendszerben minden vagyontárgy és irat rögzítésre kerül, így az örökösök otthonról is láthatják az örökségre vonatkozó adatokat.
Egyszerűsítik a közös tulajdon megszüntetését: ha például több testvér, szülő vagy más rokon lesz tulajdonos egy örökség révén, és mind el akarja adni az ingatlant, az új szabály szerint ehhez elegendő, ha egymással megegyeznek. Ilyenkor nem kell bonyolult közös tulajdon megszüntetési eljárást indítani – az ingatlan eladható és a vételár felosztható közöttük. Mindezek eredményeképp az öröklés folyamata gyorsabb, és kevesebb vitás helyzet alakulhat ki a hagyatéki eljárás során. Fontos tudni, hogy a módosítás nem változtat a rokoni öröklési sorrenden, az továbbra is a Polgári Törvénykönyv előírásai szerint alakul – hangsúlyozza a cikk.
A lapnak Boldizsár Balázs, a Boldingatlan Kft. ügyvezetője elmondta: az új rendszer annyiban hozhat változást, hogy gyorsabbá teheti a hagyatéki eljárást és a birtokbaadást, de a piaci folyamatokat ez csak kis mértékben befolyásolja, mivel az értékesítések eddig sem akadtak el emiatt.